Az emberiség időről időre abban a kiváltságban részesül, hogy szemtanúja lehet olyan sportolók teljesítményének, akik nagyobbak, mint maga a sport. Sportolók, akik szurkolók légióit hurcolják, akik körmüket rágva állják a szurkolókat a kanapé szélére, hiszen a közlekedési lámpák a kockás zászlóig kialszanak.
A MotoGP Worldnek van egy ilyen sportolója: Valentino Rossi . A 36 éves olasz pilóta karrierje Hollywood legjobb forgatókönyvírójának képzeletét is felülmúlja. Ahogy valaki mondta: „a valóság mindig felülmúlja a képzeletet, mert míg a képzeletnek az emberi képesség szab határt, a valóság nem ismer határokat”. Valentino Rossi sem ismer határokat…
Közel 20 éves világpályafutásával Rossi nagy lépéseket tesz afelé, hogy megszerezze 10. címét, rajongók millióit vonzza magával, és legyőzze a történelem legjobb versenyzőit: Max Biaggit, Sete Gibernaut, Casey Stonert, Jorge Lorenzót és idén, minden bizonnyal Marc Marquez nevéhez fűződő jelenség.
1999 óta követem a MotoGP világbajnokságot, és ennyi év után is lenyűgözött az „il dottore” médiavisszhangja. A legutóbbi példa Goodwoodban történt (a képeken), ahol az olasz pilóta jelenléte minden mást elhomályosított, beleértve a Forma-1-es pilótákat is.
Valami még lenyűgözőbb, mert egy autóval kapcsolatos eseményről beszélünk. Mindenütt 46-os zászlók, sárga mezek, sapkák és minden elképzelhető árucikk volt.
A Forma-1-ben nincs ilyen emberünk. Vannak megkérdőjelezhetetlen tehetségű és irigylésre méltó rekordokkal rendelkező pilótáink, mint például Sebastian Vettel vagy Fernando Alonso. A központi kérdés azonban nem a tehetség vagy a világbajnoki címek száma. Vegyük Colin McRae példáját, aki nem volt a legtehetségesebb pilóta a rali-világbajnokságon, és mégis rajongók légiója volt szerte a világon.
A karizmáról van szó. Colin McRae, akárcsak Valentino Rossi, Ayrton Senna vagy James Hunt, karizmatikus versenyzők (vagy voltak…) a pályán és azon kívül is. Nem számít, hány címet nyert Sebastian Vettel, úgy tűnik, senki sem értékeli igazán. Valami hiányzik belőle… senki sem néz rá olyan tisztelettel, mint például egy Michael Schumacherre.
A Forma-1-nek szüksége van valakire, aki újra felforrósítja a vérünket – nem véletlen, hogy 2006-ban a Scuderia Ferrari megpróbálta bevinni Valentino Rossit a Forma-1-be. Valaki, aki felemel minket a kanapéról. A szüleim generációja Ayrton Senna volt, az enyémnek és az elkövetkezőknek is kell valaki. De ki? Ilyen csillagok nem születnek minden nap – egyesek szerint csak egyszer születnek. Éppen ezért élvezzük, amíg a fénye tart.
Az együlésesek látványosságának hiányát a szabályozás megváltoztatása oldja meg. Sajnos a nagy nevek nem rendeletből születnek. És milyen jó lehetett Laudának vagy Ayrton Sennának nyomni...
